A Szársomlyó-hegyi csata

1687. augusztus 12.: a török háborúk egyik fontos, a második mohácsi csataként emlegetett győztes ütközete. A „nagyharsányi csata" megjelölés a 19. században erősödött meg, hibásan a község térségébe helyezve a csata fő eseményeit. A „második mohácsi csata" elnevezés már összetettebb jelenség: Lotharingiai Károly fővezér, a csata napján 1687. augusztus 12-én a „Tedeum Laudamus" alkalmával utalt arra, hogy ez a nagy győzelem az örök ősellenség felett, visszavágás a mohácsi síkon elszenvedett súlyos vereségért. A császárhoz írott jelentésekben már a maga korában felbukkan az elnevezés: „a második mohácsi ütközet". Ez abból adódott, hogy a szövetséges csapatok a mohácsi haditáborból indultak. Ott volt az utolsó haditanács, melyben parancsokat adtak a csapatoknak arra vonatkozóan, hogy vonuljanak Siklós térségébe, a vár illetve a mezőváros megerősítésére, vagy ha az erőviszonyok úgy alakulnak, akkor annak megsemmisítésére. Törökverő győzelem napja>>>>

A főherceg, a szövetséges csapatok főparancsnoka, Lotharingiai Károly naplójában azt írta, hogy „Kistótfaluban, az egykori Villány falutól délkeletre, a völgyben táboroztunk 10-től".
Miksa Emanuel, a bajor csapatok főparancsnoka a balszárnyat vezette, az ellenséghez így közelebb volt. Hadinaplójában a következőket jegyezte fel: „9-én és 10-én Mohács környékéről útnak indultunk, és kétnapos meneteléssel elérkeztünk ahhoz a folyóhoz, amely a Harsány-hegynél folyik.”
Gróf Ottó Hermann Styrum a főseregnél magas beosztásban harcolt, egy lovasezred tulajdonosa volt. Atyjának írt beszámolója: „11-én az előőrsöt vezényeltem. Nagy óvatosan kellett haladnunk, sok szurdokban, amelyek mélyen bevágódtak a talajba, nehezítették az előrenyomulást … Kistótfaluban pár ház, Villányban valamennyi romban van, de a kutak jól használhatók és a folyó vize a hídon túl a táborozásra alkalmas. Az ellenség pár ezerre tehető és leküzdhető".
Tobias von Hasslingen báró, vezérőrnagy, főszállásmester: „Mikor augusztus 11-én a hadsereget a Harsány-hegy és az elpusztított Kistótfalu között le akartuk telepíteni, a közeli bozótban kisebb török csapat bukkant fel, amely ellen azonnal kivezényeltek 300 embert. Mivel azonban ezek nagyon mélyen előretörtek, a mögöttük bezárulni látszó török harapófogóból a bajorok és Piccolomini gróf által vezetett ezred, a mintegy 5000 főből álló szpáhi lovasságot visszaszorította."
A törökök közben többszörös védműveket kezdtek építeni Kistótfalutól délre. Hasslingen naplója szerint: „Másnap, tehát e hónap 12- én, reggel 6 órakor észleltük, hogy az ellenség sátrait nagy számban felverte, a mi hadseregünktől kb. fél mérföldre".

A szövetséges keresztény hadsereg előrenyomulása tehát a következő módon történt: a Mohács-Siklós közötti úton haladt a trén, a tüzérség, de a teljes hadtáp is. A bal szárny hadrendjében Miksa Emanuel vezényelte csapatok kaptak helyet, a jobb szárny császári ezredeit Lotharingiai Károly vezényelte. A szövetségesek hadrendje egy hatalmas területen helyezkedett el, Villánytól Nagyharsány település keleti határáig terjedtek az ezredek kijelölt helyei. Közel öt-hat órás küzdelemben vették teljes birtokukba a keresztény csapatok Villány, illetve a Karasica nyugati vonalától a Harsány-hegy lábáig terjedő fennsíkot, a magaslatokkal együtt, s a harc déli irányba, Kistótfalu, Mais, Beremend irányába terjedt ki.

Az „Ordentliche Wochentliche Post Zeitungen" haditudósítója: „A legnagyobb dicséret legyen ismét a császáriaknak a török elleni szerencsés ütközet miatt, amelynek tulajdonképpeni lefolyása így történt: ...4-5000 lovas megtámadta a mi elővédeinket, majd kitértek és menekülni kezdtek. Majd újabb kb. 14 000 főből álló lovasság támadott a Karas nevű folyó eléggé lapos jobb partján, s ezen megnevezett folyó hídja felett - ahol valamikor egy falucska feküdt (Villány) - kezdődő fennsíkon két harcvonalunkba igyekezett betörni nem is kis sikerrel. A völgyből sikerült néhány lövegüket ezen támadás segítségére előrehelyezni. A herceg azonban visszafordulva, négy zászlóaljat és Piccolomini hat lovasdandárját küldte ezen veszélyes támadás ellen, amely talán sikeresebb lett volna a mieink ellen, ha a herceg időben ezt a fordulatot nem hozza létre a császáriak átcsoportosításával a bajorok védelmére. A nap közepén a retesz teljes sikere nyilvánvalóvá vált, s a bajor és császári lovasság a dombról leereszkedve, a derék cseh, német tüzérségtől erősen támogatva, az itteni Kistótfalun keresztül nyomta az ellenséget, amely először bátran harcolva hátrált. Két órai heves küzdelem után futásnak eredt, és a még el sem készült árkaiban keresett menedéket. A lovasságuk a ligetekből és erdőkből ki-kitörve, alig egy óráig ellenállt. Viszont tüzérségük, mintha csak veszélytelen játékot űzne egy mutatványban, előretörő lovasságunk felett olyan magasan lőtt el, nem téve kárt még egy lóban sem, hogy a lövedékek a rohamosztagok mögött több száz méterre csapódtak be. Ilyet a háború alatt nem tapasztalhattunk sehol sem."

A „Journal" úgy értékelte a továbbiakat, hogy „Ezek visszaszorítása után a jobbszárny a herceggel tovább vonult Siklós irányába, melyet levegőbe kívántak repíteni, nem lévén erő, hogy azt megvédjék. Az elvonuló hadoszlopaink közé váratlanul sikerült 4000 lovasnak betörni, s az ellenség több ágyúja sikerrel támogatta ezen operációt. A herceg azonban megfelelő számú lovasságot vezényelt a kitűnő lovasparancsnok, Piccolomini vezetésével, s az ellentámadás olyan sikert hozott, hogy nemcsak a betörést nem sikerült az ősellenségnek kiszélesíteni, hanem a fennsíkról és a dombokról az ellenséget a völgybe szorították, előre téve a tüzérségét, a védekezésből támadásba mentek át, s a két nap előtti táborhelyeket elhagyva (Kistótfalu), a török állások elé kerültek másfélórás kegyetlen harc után".

A győzelem kiteljesedése az üldözésben is megnyilvánult. A főrohamban részt vevő bajorok és császári ezredek mellett, Beremend felől kerülő Dünnewald vezette császári lovasság Baranyavárig üldözte a teljesen szétvert török sereget. A Karasica mocsaraiba menekülőkre napokig vadásztak és leöldösték az elfogottakat. A török gyalogság nagy veszteségeket szenvedett. A csatamezőn közel tízezer janicsár maradt holtan. A Dráváig tartó üldözés során több ezren elpusztultak, mocsárba fulladtak, a Dráván menekülők alatt leszakadt híd során sokan a vízbe fúltak. „A fővezér elrendelte a gyors elvonulást az elviselhetetlen bűztől, amit a hullák okoztak. A súlyosan sebesülteket a dombra vitték, ahol forrásvizek voltak és az erdő némi enyhülést adott a nagy melegben". Valószínű, hogy ez az egykori villányi Templom-hegy környékén lehetett, a „Jammer-Thal" dűlő elnevezése a szenvedő sebesültek jajszavaira utal.

Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Villany/pages/a_villanyi_regio_tortenete/004_szarsomlyo.htm