A Csillagvölgy - Michaelis József

Villányban, a várostól nyugati irányban, a Szársomlyó-hegy, a Fekete-hegy és egy dombvonulat aljában található a Csillagvölgy. Régen egy eldugott, erdős terület volt ez a környék. Ma szőlőtőkék ereszkednek katonás sorokban lefelé a lejtőkről a völgy felé. Neve egy rége-régi történetre emlékeztet. Élt valamikor ezen a vidéken, az erdő széli fogadóban, egy gazdag fogadós a feleségével, fiával és szép lányával. A fiú és a lány is szorgalmasak voltak, mindenben segítettek szüleiknek. A fogadós felesége azonban zsugori hírében állt. A fiú visszahúzódó, míg a lány segítőkész és jószívű volt.
A fogadóba sok vendég tért be. Nemcsak friss ételeket és finom vörösbort, de szállást is kaphattak az arra járó vándorok vagy utazók. Ha egy szegény ember vagy koldus vetődött arra, a lány mindig hozott neki a konyhából pár falatot, melyeket kötényében vitt a fogadó előtt kéregető szerencsétlen ágrólszakadtaknak. Édesanyja és bátyja gyakran korholták emiatt:
- Amit mi nagy nehezen összekuporgatunk, azt te könnyen elherdálod!
De édesapja mindig védelmére kelt a lánynak:
- Nekünk is van elég, ne sajnáljuk azt a néhány szelet kenyeret a koldusoktól – mondta ilyenkor.
A koldusok között persze híre ment a jószívű leánynak, úgyhogy egyre több koldus vagy rokkantállt meg a fogadó előtt.
Amikor meghalt édesapja, nehezebb sorsa lett a lánynak. Nemsokára bátyja is megnősült, és az újdonsült feleség szerette volna megmutatni, ki az úr a házban. Ő sem nézte jó szemmel a lány adakozását.
- Bárcsak férjhez menne már a húgod, és végleg elmenne ebből a házból! – szidta a lányt ilyenkor férjnek.
- Ez a lány még tönkretesz bennünket! – mondta az anyós is.
A lánynak azonban esze ágában sem volt még a férjhez menés. A környéken különben sem talált magához való kérőt.
Egyik este, amint a jószívű lány ismét néhány falatot és egy kis alamizsnát vitt egy féllábú rokkantnak, az újdonsült feleség rákiáltott:
- Most már aztán elég! Takarodj ki ebből a házból! Ide többet vissza ne gyere!
Fogta a seprűt, és a lány felé dobta. Bátyja, aki félt nagyszájú feleségétől, nem mert húga védelmére kelni.
A lány bemenekült, a közeli erdőbe, mivel errefelé nem lakott senki más. Félt a sötétben, hát megállt valahol. Egy magas hársfa alatt fűből készített egy kis kuckót magának. Lepihent a fűágyban, de nem jött szemére álom. Keservesen zokogott. Könnyei, mint gyöngyök hullottak a földre.
Egyszer csak nagy fényesség támadt. Ezernyi kicsi csillag hullott az égből és megvilágították az egész környéket. A csillagesőből egy tündérkirályné lépett elő, megfogta a megszeppent lány kezét és így szólt:
- Ne félj tőlem. Te eddig jót cselekedtél a szegényekkel. Megérdemled, hogy megjutalmazzalak érte. Tündér lesz belőled, így még jobban segítheted a szenvedő szegényeket.
Csillageső közepette, hattyúszárnyon felemelkedtek az égbe, a csillagok mögé, Tündérországba. Attól fogva hallhatatlan lett.
A fogadóban lévőknek is feltűnt a szinte nappali világosság és a csillaghullás. Nem tudták mire vélni a dolgot. Kijöttek hát a fogadó elé, és onnan gyönyörködtek a csillagok záporában. Mivel ez azonban hamar megszűnt, visszabandukoltak a fogadóba és tovább kortyolgatták a borukat.
Néha, de különösen ősszel, sok pici csillag húz ívet az égen. Ilyenkor azt szokták mondogatni az öreg villányiak:
- Most a világon, nem messze innen, ismét segítettek a szegényeken.
Tündérországban ilyenkor egy tündér int varázspálcájával, talán éppen a fogadós szépséges leánya, és hull azután sok apró, sziporkázó csillag a földre. A csillagporból, minden tavasszal, hóvirágok sarjadnak. Szirmaik állandóan emlékeztetnek bennünket a fogadós szépséges lányára és jótetteire.
Azóta milliószámra nyílnak a hóvirágok a Csillagvölgyben. Ha a hóvirágok sziromtengerét látjátok, jusson nektek is eszetekbe az a sok-sok szegény ember, akiken ti is segíthettek.