Főoldal Villányi borvidék Villányi borkultúra Borok felszolgálása asztalnál

Borok felszolgálása asztalnál

  • A felszolgálás a borok bemutatásával kezdődik.
  • Fehér és rosé borokat hőtartó edényben szokás a vendég asztalához vinni. Vörösborokat kézben vagy tányérra állítva, a palackban érlelt óborokat fekvő állapotban, kiöntőkosárban szolgálják fel.
  • Fontos, hogy a szervírozás alatt a palack címkéjét a vendég jól láthassa.
  • Kidugózáskor a palackot kendőre állítva először a védőkapszula tetejét vágjuk-vagy tépjük le. A teljes kapszulát levágni vagy letépni súlyos hiba!
  • A parafa eltávolítására a dugóhúzót a dugó teljes hosszába hajtsuk be és emeljük ki a dugót. A kiemelt dugó a vendég által látható legyen, külön kérésre tányérkán át is kell adni.
  • A 3-5 éves borokat fogyasztás előtt minimum 20 perccel szükséges kidugózni, a palackfülledtség kiszellőzése érdekében.
  • A vendégek közül a rendelést feladó kóstol előzetesen, illetve a gazda kóstolja meg először a bort, hogy az megfelelő minőségű-e.
  • A bort csak teljesen tiszta, száraz pohárba szabad tölteni. Legajánlatosabb a talpas kehelypohár, amely felfele szűkülő. A kisebb kelyhű a fehérboroknak, a nagyobb pedig a vörösbornak való.
  • Kitöltéskor a borospoharakat csak egyharmadáig töltjük, mert így lehet a bort jól megforgatni a pohárban.