Főoldal Villányi borvidék Villányi borvidék története, szokásai Mondák, mesék A rászedett ördög

A rászedett ördög (a villányi hegység legendája)

Ha valaki egyszer látta már a Harsányi-hegyet, aligha felejti el!

Ritka látvány, mert messziről éppen olyan, mint egy óriási cukorsüveg. Ha pedig Siklós vagy Mohács felől közeledünk feléje, még jobban elcsodálkozunk. A hegy lábánál a lankákon szép szőlők, feljebb azonban kopár mészkősziklák a hegy csúcsáig. A délnyugati oldalon éppen olyan mint a friss szántás. Egyenes, mély barázdák egymás hátára borulva, akárcsak a mezőn. Se fű, se fa nem él meg rajta. Elátkozott hely. Ki szánthatta a kemény sziklába ezeket a barázdákat?

 

Fölszántani még csak fölszántotta, de elboronálni már nem volt ideje.

Élt egyszer a Harsányi-hegy tövében egy vén banya. Volt egy lánya, Harka, akit még egész kis korában talált az erdőn. Hazavitte, fölnevelte. Alig volt még tizenöt éves, de szépségének híre már messze földre eljutott.
Mostoháját, a banyát boszorkánynak tartották a faluban, minthogy az is volt. Éjjelenként maga az ördög is meglátogatta. Persze, hogy megakadt a szeme a széplányon. Egyik nap azzal állt elő, hogy a banya adja neki a lányát. A boszorkány előbb csak nevetett, hogyan jut eszébe ilyesmi az ördögnek. Meg hát az egyezségükben szó sem volt a lányról. A banya is megszerette a lányt, aki a fölnevelőjét tulajdon édesanyjának hitte, és ragaszkodott hozzá. De bizony az ördög nem tágított. Most már mindennapos vendég lett, és az első szava mindig az volt:
- Na, adod a lányodat vagy sem? – Mindenfélével fenyegetőzött. Elárulja, hogy boszorkány, tüstént elviszi a pokolba, meg más effélét mondott.
Egyszer aztán a banya így szólt az ördögnek:
Tied lesz a lány egy föltétellel.
Ha ezt a hegyet – mutatott rá a Harsányi-hegyre – fölszántod hajnali kakasszóig, viheted a lányt, a tied, de ha addig nem leszel készen a munkával, elhordd az irhádat, takarodj a pokolba, mert különben megkeserülöd, hogy hozzám jöttél.
Az ördögnek tetszett az ajánlat, kezet csapott a banyával, és alig várta a másnap estét. Amint besötétedett, tizenhárom pokolbéli tüzes kecskét fogott az eke elé. Megsuhogtatta ostorát. Megindult a furcsa fogat, s egyik barázda fordult a másikra. Vígan ment a munka és gyorsan, mint a gondolat.
A banya egy darabig nyugodt volt. Biztosra vette, hogy nincs a pokolnak olyan ördöge, amelyik fölszántsa ezt a nagy hegyet körös-körül, ilyen rövid idő alatt. De azért titokban nyugtalankodott. Mi lesz, ha mégis megteszi? Hogyan mentse meg a leányt? Ahogy így töpreng, bánkódik magában, kitekint az ablakon. Rá lehetett látni a hegyoldalra. Sötét volt, de azért annyit mindjárt látott, hogy az ördög ugyancsak hozzáfogott.
A banya úgy érezte, hogy megállt az idő kereke, olyan lassan múltak az órák. Mindig nyugtalanabb lett. Nem tudott már egy helyben maradni, kirohant az udvarra, és mindjárt azt nézte, mennyire van az ördög a szántással. Éjfélre járhatott az idő, de bizony az ördög már jócskán fönnjárt a hegy csúcsa felé. Úgy megrémült ettől a banya, hogy megtántorodott, megszédült, és elvágódott az udvaron. Amikor magához tért, rohant be a házba, kétségbeesve csókolta a leány fejét, kezét, és közben jó gondolata támadt. Hátha nincs még elveszve minden?! Azzal otthagyta az alvó leányt, szobát, tárva-nyitva az ajtót, és rohant a tyúkólba. Ott bekuporodott, és elkezdett kukorékolni. Még messze volt ugyan a hajnal, de az öregasszony kukorékolására fölneszeltek a szomszéd kakasok, és ők is rákezdték: - kukoriku-u-u, kukoriku-u-u.
Már csak egy pár barázda volt vissza az ördögnek. Alább is hagyta a rohanást a tüzet fújó kecskékkel, gondolta, ezt a keveset már gyerekjáték lesz megszántani. És ahogy így előre örült győzelmének, hát nem megszólal egy kakas, utána kettő, három, nemsokára már az egész falu kakasai jelezték a hajnalt. Iszonyúan megdühödött. De aztán eszébe kapott, ha a lány már nem is lesz az övé, legalább a maga bőrét mentse. Rettentő haragjában fogta az ekét, megpörgette maga körül félelmetes erővel.
Kicsúszott a kezéből, és Beremendnél esett le, s amint földet ért, heggyé változott. Az ördög, futásnak eredt. Le a hegyről, csak mennél távolabb ettől az átkozott helytől.
Bocskorából mindenütt hullott a göröngy, a föld. Ebből keletkezett az a dombsor, amely a Harsányi- hegyet összeköti a Tenkes- heggyel. És amikor már jó darabot futott, látta, hogy itt a földön nem lehet biztonságban, legjobb lesz, ha visszamegy a pokolba. Dobbantott egy nagyot a lábával, és igavonó állataival együtt eltűnt a földben.
Azon a helyen, ahol a pokolra szállt, buggyant ki a földből a kénes harkányi melegforrás vize.
Úgy látszik, sok van belőle, mert még mindig folyik.
A hegy is ott áll a kis dombokkal együtt, és eszünkbe juttatja, hogyan járt túl a furfangos vén boszorkány a pokolbeli ördög eszén.