Főoldal Villányi borvidék Villányi borvidék története, szokásai Népek és kultúrák

Népek és kultúrák

Régészeti leletek tanúsága szerint a borvidék 3000 éve lakott terület.

Szüreti felvonulás a Villányi VörösborfesztiválonIdőszámításunk előtti XI.-VIII. századi, korai vaskori urnasíros kultúra nyomait tárták fel Nagyharsány község szélén. Ez a népcsoport a halászat és a legeltetés lehetőségét találta meg itt. A római birodalom telepesei a hegy déli előterében várost emeltek. Nyolcszáz méter hosszan elnyúló település állt itt az egykori országút mentén, - a mai betonúttal párhuzamosan, - a II.-IV. században. A város égetett tégláit ma is megtaláljuk a szőlők, kertek talajában és a templom alapjaiba, falaiba építve.

A rómaiak telepítették az első szőlőket a hegy lábához. A település gazdagságáról az országút mentén feltárt villa és fürdőépület romjai adnak képet.
Az első kultúráknak, városoknak és falvaknak a népvándorlás vetett véget az V. század elején. A Szársomlyó déli lábánál lévő település ekkor gót, hun és alán pusztítás áldozata lett. A villa maradványai közt fellelhetők a VII. századi, már romos épületekben megtelepedett avarok nyomai. 126 nomád, avar sírt tártak fel ebből az időből. Ugyanitt telepedtek le a honfoglalás után a magyarok is.

Nagyharsányban 1223-ban már bizonyosan templom állott, így joggal feltételezhető, hogy az – Szent István király rendelete szerint – a „minden tizedik falu templomának” egyike volt. Ha körbejárjuk az épületet, kívülről is megláthatjuk, hány évszázad történelemnek nyomát őrzik a falak. Az eklektikus – neogótikus – külső alatt az eredeti román kori falak megmaradtak a párkány magasságáig, tehát eredeti méreteikben. A helyreállítás alatt váltak láthatóvá a félköríves résablakok a déli oldalon.

Az eredeti bejárat a déli oldalon nyílott. A román kori falakat mészkőből, a gótikus részeket téglából rakták. A templom a hódoltság ideje alatt, 1566-ban került török kézre. Nagyharsány ekkor már református falu volt, Sztárai Mihály a „nagy reformátor” 1531. évi tevékenysége nyomán. Sztárai egymaga 120 baranyai gyülekezetet szervezett a Dráva mentén. Emlékét a templomkertben Nyírő Gyula szobrászművész alkotása őrzi.

A Pécsi Codex szerint 1574-ben, a templomban folyt le a nagyharsányi disputa Veresmarti Illés hercegszőlősi lelkipásztor, és Alvinczi György nagyharsányi unitárius lelkész között. A hitvitán elnöklő török bég Alvinczit legyőzöttnek nyilvánította, és a hegyoldalban azonmód felakasztotta. A török időkben a templom épülete komoly veszélybe került. Szentmiklósi Péter, Nagyharsány híres papja volt a XVIII. század végén.

Ő jegyezte fel régi iratokból idézve: „A török háborúkor a török el akarván a templomot bontani, hogy a siklósi várat megerősítse, 12 pár ökröt járomba fogatott s a templomba lévő oszlopra – mely a gótikus szentély boltozatát tartja – láncot kötvén, el akarta azt vontatni, s ekkor a Nagyharsányiak 100 ezüst tallért adtak össze és fizettek a töröknek, hogy ezt ne tegye. Így váltották meg a török elpusztításától az ősi templomot, mivel azt a török egészen ledöntötte volna.” Buda visszafoglalása után egy évvel vívták a nagyharsányi csatát. Lényegében ez jelentette a török uralom végét Magyarországon. Törökverő győzelem napja>>>>

A Siklóson gyülekező török sereget a nagyharsányi síkon ugyanaz a Lotharingiai Károly herceg győzte le, aki Budát visszafoglalta seregével. Nagyharsány református templomát a község lakói 1723-ban újjáépítették. Ehhez feljegyezték: „naponta legfeljebb háromszor fordulva, teknőben és edényekben” lehordták a hegy csúcsáról a vár omladékát.

Az addig is „műemlék jellegű” épületet 1964-ben műemlékké nyilvánították. 1972-ben szükségessé vált rekonstrukciója, mivel a kőbánya közelsége, a robbantások rezgéshatása nagymértékben megrongálta a középkori boltozatot. Ekkor tárták fel a román stílusú részeket és a nagy felületű reneszánsz freskókat. A déli fal ülőfülkéjében, a XVII. században készített virágdíszes ornamentikába karcolva olvashatjuk a nagyharsányi csata évszámát. A korábbi torony – a régi alapok meggyengülése miatt – 1896-ban leomlott. A karzatot és a tornyot az 1900-ban kialakított külsővel állították helyre.

Még egy említésre méltó történelmi esemény kapcsolódik a faluhoz: az 1848-ban az országgyűlésbe Táncsics Mihály írót akarták megválasztani, de ehhez az írónak telkes jobbággyá kellett válnia. Ezt Tarnóczai Dániel, Nagyharsány falu bírája tette lehetővé azáltal, hogy birtoka felét Táncsics Mihálynak ajándékozta. Erre emlékeztet a márványtábla, amelyet 1978-ban az országgyűlés 130.-ik évfordulóján a falu lakossága helyezett el. A faluban megtalálható még Teleki Zsigmond szobra, aki a villányi szőlőkultúra megalapítója volt.

A Nagyharsány név eredete és értelme a hagyomány szerint az, hogy a – Harsányi-hegy – a mennydörgést különösen harsányan visszhangozza. A másik magyarázat, amikor a törökök elmentek, megfújták a harsonákat, s azóta Harsán a neve.

Több oklevél alapján is bizonyítható, hogy a villányi hegyvonulat, kezdve Villánytól egészen Zauat-ig (Szava) – beleértve Gyűd, és Thurult ( turony) viszlói és márfai határát, a régi római kövesútig-szőlő borította.

A törököknek mohamedán vallásuk tiltotta a szeszfogyasztást, ennek ellenére a hagyomány szerint a terehegyiek (Harkány) részeg törököktől szerezték azokat a zászlókat, amelyeket templomuk padlásán sokáig őriztek. Igen sok település borban is adózott a törököknek, Szigetvár urának.

A XVIII. sz. elején az uradalmak közül a bellyei uradolom ( Villány környékén)  nagyüzemi módszerei, birtokközpont létesítésével újította meg a szőlőkultúrát. Több új szőlőfajta telepítésével a minőségi borkészítés alapjait tette le. Az uradalmi szőlőművelés módja meghatározó tényezővé válik.
A Villányi borvidék az Osztrák- Magyar monarchia összeomlása után szerb megszállás alá kerül, de a németség erőteljes letelepedési megjelenésével számuk rohamosan csökken. A ma is meglévő szerb templomok (Villány, Siklós) használói csekély létszámúak.

A trianoni békeszerződés értelmében a szerbek elhagyják Baranya jelentős részét.

A II. világháború bombázásai is érintették a térséget. Az orosz front gyorsan ért ide, és Villány- Virágos környékén volt egy ellenálló német támaszpont.

A háború befejezését követően, az akkori politikai törekvések és események lényegesen megváltoztatták a környék lakosságának összetételét. A trianoni határokon túl élőkkel lefolytatott, felülről irányított kötelező lakosságcsere következtében, szlovákiából telepítettek ide felvidéki magyarokat. Megkezdődött a németek” kollektív felelősségre vonása” ami kényszersorozások, munkatáborok, vagyonelkobzások, kitelepítés formájában egy évszázadra is elegendő lelki sérülést okozott az itt élőknek. A térség teljes lakosságának összetétele megváltozott. Kötődése, megélhetése, életcélja csak nagyon sokára tisztázódott.

Ilyen viharos történelmi csapások után újra elsőnek a szőlő- és a borkultúra helyreállítása adott reményt a régi de mindig megújulni képes borvidéki lakosság számára.
A kifejezetten soknemzetiségű lakosság kultúrája különleges hagyaték, melynek előnyeit éppen a turizmusban próbálják kihasználni.