Malkocs bej-dzsámi
A Malkocs bej-dzsámi egy közel 500 éves török templom, amely a Siklósi vártól mindössze néhány percnyi sétára található.
A kiemelkedő látványosságként számon tartott történelmi emléket egy magas rangú török személyiség, Malkocs bej emeltette a XVI. század második felében.
Malkocs bej-dzsámi
Pontos építési idejét nem ismerjük, de az alapító, Malkocs bej személyének ismeretében ez az 1543-1565 közötti időre szűkíthető le, amikor a magas rangú török tisztviselő a városban tevékenykedett. Miután 1686-ban a törököket kiűzték az országból, a dzsámit átépítették háromszintessé, és lakóházként használták. Az épülethez tartozó Minaret tornya ebben az időben semmisülhetett meg. A 20. században állaga folyamatosan tovább romlott, míg a megmaradt 3 alapfala beépült a szomszédos épületekbe.
Europa Nostra díjas helyreállítás
Az idők folyamán erősen megromlott az állaga, s egy lakóépületbe építették bele. 1969-ben fedezték fel az elpusztultnak hitt templom maradványait, s nem sokkal ezután megindult az újjáépítése Gerő Győző és Mendele Ferenc régészek vezetésével. A látszólagos pusztulás mögött a régészeti kutatás megtalálta az épület eredeti szerkezeti rendjét, gazdag műformáit. A többszörös átalakítás ellenére is lényegében megőrizte külső megjelenésében, belső terének részformáiban az eredeti török jelleget. A helyreállítás színvonalát 1993-ban Europa Nostra- díjjal ismerték el, amelyet minden évben építészeti emlék helyreállításáért ítélnek oda.
Néprajzi kiállítóhely
1994-ben megnyitották a vendégek előtt és mind a mai napig eredeti rendeltetésének megfelelően működik, de néprajzi kiállítóhely is egyben. A templom berendezését – szőnyegeket, ón- és réztárgyakat – a Török Állam Néprajzi Múzeumától kapta a város. Az épületet eredetileg kupola fedte, ami ma egy nyolcszögletű kupoladobon elhelyezkedő sátortető. A kisméretű, négyzetes alaprajzú templom központi része a mihrab (imafülke), mely Mekka irányába néz. Az épületet belső fa díszítése teszi egyedülállóvá.
További részletek a dzsámiról itt>>
Megközelítés, parkolás
A Siklósi városházától mindössze 2-3 perces gyalogútra találjuk a dzsámi épületét, de mindössze 7-8 perces sétával a vártól is elérhetjük. A borvidéket átszelő kerékpárúttól pedig csupán néhány méteres kitérő a két keréken érkezők számára. Villányból 15 perces, Harkányból 6-8 perces autóútra találjuk, de arra készüljünk, hogy a városban a legtöbb helyen fizetős parkolóhelyeken tudjuk csak autónkat letenni.
Malkocs bej-dzsámi
- 7800 Siklós, Vörösmarty utca 2. útvonaltervezés ide
- +36 20/311- XXX megjelenítés
- orsiferencmksiklos@gmail.com
- Google cégem
Nyitva
- Egész évben nyitva
- ZárvaNyitás: 09:30
- csütörtök (ma)09:30-16:30
- péntek09:30-16:30
- szombat09:30-16:30
- vasárnap09:30-16:30
- hétfőzárva
- kedd09:30-16:30
- szerda09:30-16:30