Máriagyűdi Kegyhely
A Máriagyűdi Kegyhely Magyarország legősibb Mária tisztelő helye, amely egész évben búcsúk, zarándoklatok helyszínéül szolgál természetközeli atmoszférával.
1006-ban találtak rá Bencés szerzetesek a kegyelettel körülvett Mária szoborra, azóta három templom építése is történt e helyen, melyből a mai kéttornyú gyönyörű barokk Bazilika maradt az utókorra.
Máriagyűdi kegyhely
Máriagyűd ma az ország egyik legkedveltebb zarándokhelye a gyakori ima meghallgatások és a 17. századi Mária-jelenések miatt. Feljegyzések szerint Szűz Mária 1687-ben jelent meg először egy Tamás nevű katolikus gazdának, majd ezután újra Mátyás siklósi ispánnak.
A kéttornyú, barokk stílusú, római katolikus kegytemplom 2008-ban Basilica Minor rangot kapott, melyet XVI. Benedek pápa adományozott.
Zarándokhely
Az Esztergomból induló zarándokút Máriagyűdön ér véget. Ez a lelki és testi erőt megpróbáló zarándoklat biztos pontra vezet, melyet az ide érők hálával mondanak el. Ez a zarándokút a mai kor csodája, elhagyja a biztonságos otthont a bizonytalan útért, amelyen elindultak keresni önmagukat és Istenre találtak.
Máriagyűdi búcsúk
A zarándoklatok egész évben különböző búcsúnapok köré szerveződnek. A legnagyobb eseményt a kegyhely búcsúnapját július 2-án tartják, de több kisebb és öt nagyobb búcsút is tartanak egész évben.
A tovább jelentősebb búcsúnapok az év során:
- Pünkösd – roma zarándoklat
- Szentháromság vasárnapja
- Sarlós Boldogasszony – ifjúsági búcsú
- Nagyboldogasszony – főbúcsú
- Kisboldogasszony – főbúcsú, a németek búcsúja
Bővebben a Máriagyűdi kegytemplomról és búcsúkról itt>>
Máriagyűdi programok
Máriagyűd természeti szépsége belesimul a körülötte lévő teremtett világ csodáiba. Mellette van a csodálatos vízzel rendelkező Harkány, ahol Isten jósága gyógyítja a beteg embereket, a történelmi borvidék és az ősi Siklósi Vár messzire mutató szépsége. Mind-mind hívják a testi- lelki pihenésre vágyókat.
Szép időben kiváló, akár egész napos program lehet Máriagyűdre látogatni, hisz a kegytemplom és a Mária szobor megtekintését követően, az innen induló Csodabogyó tanösvényt is végig járhatjuk.
A templom alatt néhány házzal pedig a környék egyik legnépszerűbb cukrászatához, a Czukor Borsóhoz is betérhetünk egy ínycsiklandó süteményre egy pohár tea, kávé vagy villányi bor kíséretében, miközben a pazar kilátást pásztázva merengünk el az élet szépségein.
Megközelíthetőség
A Villányi borvidéket átszelő kerékpárúton a biciklisek számára is biztonságos a Harkánytól 7-, Villánytól 18 km-es távolságra fekvő Máriagyűd megközelítése, de autóval is maximum 15-20 perc időbe telik a táv legyűrése a borvidék bármely pontjáról indulva. A leggyakorlottabb kirándulók akár a Villányi-hegységet kelet-nyugati irányba bejárható kék túra útvonalán gyalog is eljuthatnak Máriagyűdre. A borvidék turistatérképén mind a kék túra, mind a Csodabogyó tanösvény útvonalát megjelölték.
Máriagyűdi Kegyhely
- 7800 Siklós, Vujicsics Tihamér u. 66 útvonaltervezés ide
- +36 30/349- XXX megjelenítés
- plebania@mariagyud.hu
- http://mariagyud.hu/
- Google cégem
Nyitva
- Egész évben nyitva
- NyitvaZárás: 18:00
- szerda (ma)09:00-18:00
- csütörtök09:00-18:00
- péntek09:00-18:00
- szombat09:00-18:00
- vasárnap09:00-18:00
- hétfő09:00-18:00
- kedd09:00-18:00