Harkányi Gyógyfürdő
A 200 éves múltra visszatekintő Harkányi Gyógyfürdő egész évben várja a gyógyvíz, az élménymedencék és a vízi csúszdák szerelmeseit.
Harkányba tényleg egész évben van miért visszatérni. Nyáron a gyógymedence mellett a külső gyerekmedence, a pillangó medence, a sportmedence és a csúszdapark, télen a fedett Harka Vízivilág ad lehetőséget a kikapcsolódásra.
Harkányi Gyógyfürdő
A Harkányi Gyógy-és Strandfürdő közel 200 éves múltra tekinthet vissza. A víz csodálatos hatására a hagyomány szerint 1823-ban Pogány János nevű gyűdi jobbágy esete hívta fel a figyelmet, akit szaggató lábfájásától a harkányi mocsarak „szabadították” meg. Az évek során Harkány a mozgásszervi betegségek egyik Magyarországi központjává vált.
A Harkányi Gyógyfürdőben nem csak a gyógyvíz spontán hatása érvényesül. Természeti adottságai kitűnőek: kedvező éghajlata, a gyógyfürdő mikroklímája, és az évi 2100-2200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának.
A gyógyító víz
A 2003-ban felújított gyógyfürdőben egy teljesen, egy félig fedett és egy szabad gyógymedence összesen 2098 m2 vízfelszínnel, 110-153 cm vízmélységgel 34-38 C° víz hőfokkal biztosítja vendégeinknek a gyógyulást.
A mozgásszervi, ízületi betegségek megelőzésében, gyógyításában, csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások, valamint a nyirokkeringés zavarainak javításában nagyon szép eredmények érhetők el egy-egy harkányi kúra során.
A harkányi gyógyvíz bizonyítottan hatásos a pikkelysömör (psoriasis) tüneteinek enyhítésében. Harkányon kívül csak két olyan hely van még a világon, ahol bizonyítottan gyógyítható a pikkelysömör.
Harka Vízivilág
2021 őszén megnyílt a fedett, összesen 766 m2 vízfelülettel és 3 csúszdával rendelkező élményfürdő a Harka Vízivilág, amely ezentúl egész évben várja a vendégeket – korhatár nélkül! A fürdő épületének földszintjén 2 új medence helyezkedik el, amelyekhez egy külső strand- és úszómedence csatlakozik.
Kalandmedence
Semmi sem lehet akadálya a valódi strandélményeknek a Kalandmedencében, amely az aktív kikapcsolódást kedvelő fiatalabb és idősebb generációk számára egyaránt remek szórakozást biztosít. Az „adrenalinfüggő” vendégek a sárga és kékszínű Turbó I.-II. csúszdákról csobbanhatnak a medencébe, vagy az ugrótoronynál és a mászófalon tehetik próbára ügyességüket. A sodrófolyosó és a pezsgőmedence a lazítani vágyók számára nyújt frissítő élményeket, a gyermekekkel érkezők számára pedig egy külön Családi csúszdát is kialakítottak.
Kalandmedence tulajdonságai | |
---|---|
Vízmélység | 0,95 – 1,2 méter |
Vízhőmérséklet | 30-32 Cº |
Vízfelszín | 254 m2 |
Egyidejű befogadó képesség | 70 fő |
Csúszdák használata | 120 cm vállmagasság felett |
Élménymedence
Kedvezőtlen időjárás esetén is teljes testi-lelki kikapcsolódást biztosítanak az Élménymedence különleges, kellemes vízi masszázst biztosító élményelemei: a nyakzuhanyok és a fekvő-, ülő- és víz alatti pezsgőpadok.
Élménymedence tulajdonságai | |
---|---|
Vízmélység | 0,95 – 1,2 méter |
Vízhőmérséklet | 30-32 Cº |
Vízfelszín | 162 m2 |
Egyidejű befogadó képesség | 49 fő |
Külső nyitott strand- és úszómedence
Télen-nyáron garantált felüdülést nyújt a 2 részre osztott, tágas, szabadtéri medence amelyben több úszósávot is kialakítottunk, ugyanakkor az oldalán beépített ülő- és fekvőpadoknak köszönhetően a relaxációhoz, beszélgetéshez, pihenéshez is ideális.
Külső nyitott strand- és úszómedence tulajdonságai | |
---|---|
Vízmélység | 0,95 – 1,2 méter |
Vízhőmérséklet | 30-36 Cº |
Vízfelszín | 350 m2 |
Egyidejű befogadó képesség | 105 fő |
Nyári szabadidős programok
Nyáron különösen pezseg az élet a Harkányi Fürdőben, ahol sosem lehet unatkozni. Medence tornák, gyerekfoglalkozások, koncertek, szauna szeanszok és még számtalan lehetőség vár mindenkire a fürdőzésen kívül.
Parkolás
A strand körül fizetett parkolóövezetben, illetve magánparkolókban hagyhatjuk autónkat.
Megközelítés
Pécs illetve az M6/M60 autópálya felől az 58-as úton, míg Villány, Bóly felől Siklóson keresztül vezet az út Harkányba. Mindegy melyik irányból érkezünk az út a fürdőhöz vezet.
A Villányi pincéktől, Nagyharsányon, Kisharsányon és Siklóson keresztül kerékpárút is vezet egészen a fürdőig.
Harkányi Gyógyfürdő
- 7815 Harkány, Kossuth Lajos utca 5-7 útvonaltervezés ide
- +36 72/580- XXX megjelenítés
- info@harkanyfurdo.hu
- https://harkanyfurdo.hu/
- Google cégem
Nyitva
- Egész évben nyitva
- NyitvaZárás: 18:00
- szombat (ma)10:00-18:00
- vasárnap10:00-18:00
- hétfő10:00-18:00
- kedd10:00-18:00
- szerda10:00-18:00
- csütörtök10:00-18:00
- péntek10:00-18:00