Palkonyai Körtemplom
A Palkonyai Körtemplom, más néven Szent Erzsébet Templom klasszicista stílusban épült és a Villányi borvidék egyik legszebb pincesora mellett a falukép ikonikus részévé vált.
A szabadon álló centrális templom kupolával fedett, tornya a szentélyrész mögött a bejárattal szemben helyezkedik el.
Palkonyai Körtemplom
A faluban 1771-ben készült el az első kápolna, amelyet a lakosság kegyúri segítség nélkül, saját erőből építtetett. De a lakosság növekedésével a kápolna hamarosan kicsinek bizonyult, ezért a 19. század elején Batthyány János földbirtokos ezt az egyedülálló, klasszicista stílusú templomot építtette, amit Juranics Antal pécsi kanonok szentelte fel 1816-ban, Szent Erzsébet tiszteletére.
Érekességek a templomról
A bádoggal fedett szép kerek kupola már messziről látható. A kerek templombelső átmérője 13.30 m, magassága 18 m. A négy gótikus ablak három láb széles és nyolc láb magas. A templom főbejárata az utcára néz, a torony pedig a templom mögött áll és keletre néz. A torony 38 m magas, süvege pirosra festett bádogból készült. Itt helyezték el a kápolna két harangját, melyhez 1844-ben Pécsett egy harmadikat öntettek. Ez még ma is a toronyban van. Súlya 448 kg. A két régi harangot az első világháború idején leeresztették, beolvasztották és háborús célokra feldolgozták. 1926-ban a község Pécsett ismét vásárolt egy kis harangot. Ennek súlya 64.5 kg. Ezt a második világháborúig iskolaharangként használták.
Felújítások
1958-ban felújították a kupola lemezborítását, mely során a piros lemezeket szürkére cserélték. A torony süvegét 1962-ben újították fel.
1961-ben a templomot renoválták és festették. Az oltárképet és a két freskót Gebauer Ernő pécsi festőművész restaurálta. A szimbólumokat Őry József festette. A mellékoltárokat a renoválás során lebontották. Ezzel egyidőben az oltár alatt szent sírt építettek ki. A templomot a 80-as években országos műemlékké nyilvánították.
Megközelítés
Palkonya a Villányi-hegység északi oldalán található. Tömegközelekedéssel Pécsről és Villányból vonattal közelíthető meg. Autóval a borvidék bármely részéről fél órán belül megközelíthető, de Pécsről indulva is csupán 25 perc az út. Míg kerékpárral a Villányi pincesortól 25 perc, a Siklósi várból 1 óra, a Harkány fürdőből kb. 80 perc tekerésnyire találjuk.
Palkonyai Körtemplom
- 7771 Palkonya, Fő utca útvonaltervezés ide
- +36 70/450- XXX megjelenítés
- szervezes@palkonya.hu
- http://palkonya.hu
- Google cégem
Nyitva
- Egész évben nyitva
Közösségi oldalak
Élmények a közelben

Fotópontok a Villányi borvidéken
2.61 km
Nagyharsányi Szoborpark
5.42 km
Tavaszi Borpiknik 2025
5.61 km
Villányi Pincesor
5.65 kmHasonló Szabadidő

Máriagyűdi Kegyhely
7800 Siklós, Vujicsics Tihamér u. 66
Harkányi Gyógyfürdő
7815 Harkány, Kossuth Lajos utca 5-7
Palkonyai műemlék pincesor
7771 Palkonya, Fő út